Szép magyar beszéd

IMG 0241Idén is megrendezésre került az 5-ös számú Általános Iskolában a Szép magyar beszéd verseny. A gyerekek egy általuk választott és egy idegen, a helyszínen megkapott szöveg felolvasásával álltak a zsűri elé. Iskolánkat Debreceni Bernadett, Tóth Márton Zsombor, Bodor Anna Réka, Hronyecz Dorina, Király Nóra és Koleszár Luca képviselte. A nehéz megmérettetésben végül Tóth Márton Zsombor 3. osztályos tanuló első, Hronyecz Dorina 5. osztályos tanuló harmadik helyezést ért el. Gratulálunk minden tanulónak és a felkészítő tanáraiknak!

Rendhagyó technika óra

IMG 0205A harmadik osztályos tanulók az egészséges étkezés jegyében rendhagyó technika órát tartottak. Feladatuk az volt, hogy egészséges gyümölcs-, zöldségsalátát készítsenek, s az alkalomhoz illően terítsék meg maguknak az asztalt. Finomabbnál-finomabb, egészségesebbnél-egészségesebb ételek kerültek ki a gyerekek kezei közül. Volt narancsos-banános-almás saláta, mandarison-körtés-kivis-epres saláta, sőt, a merészebb fiúk hagymás-paprikás-paradicsomos-narancsos-almás salátát készítettek. Minden csapat a szépen megterített asztalánál elfogyasztotta az egészséges vitaminbombákat.

Rejtvényfejtő verseny

IMG 0156Kanyó Etelka tanárnőnek köszönhetően idén is megrendezésre került iskolánkban a Rejtvényfejtő verseny. 4-7.-ig minden osztály képviseltette magát kisebb-nagyobb csoportokban. Eti néni a tanulókból vegyes csoportokat alakított, s máris kezdődhetett a verseny. Egyre nehezebb feladatokat kellett a gyerekeknek megoldani, olykor igen nagy fejtörést igényelt egy-egy furfangos feladvány megfejtése. A legjobban a Bajusz Nóra-Ördög Virág-Benkő Ádám csapat teljesített.

Gratulálunk nekik!

Harmadikosok a hóban

IMG 0137Egy januári napon a gyerekek nagy örömére végre leesett az idei tél első hava. Ezen felbuzdulva (s azon izgulva, nehogy elolvadjon) a harmadikosok az iskola udvarán töltötték testnevelés órájukat. Csúszkáltak, hógolyóztak s kicsi hóemberek készítettek. Az idő gyorsan telt, s a hó gyorsan olvadt. Másnapra már csak hűlt helyét találták hónak.

Alsósok korcsolyázása

IMG 0106A tél és a hideg megérkezése egyet jelent a korcsolyázással. Iskolánk alsós tanulói kéthetente ismét a korcsolyapályán töltik 2 testnevelésórájukat. A lelkes csapat két busszal és 4 pedagógussal, valamint jó néhány szülő segítségével indul útnak az iskolából, s bár átfagyva, elfáradva, de jókedvvel tér vissza oda 2 óra múlva. Reméljük, az idő kicsit melegebbre fordul, de lesz még lehetőségünk kihasználni városunk korcsolyapályáját.

Alkategóriák

Belépés a Google Tanterembe
Belépés a Google Tanterembe

Látogatóink

Ma320
Tegnap562
A héten2114
A hónapban6203
Összesen363659

Látogatóink jelenleg

1
Online

2020. szeptember 18. péntek, 23:48

Legújabb cikkek

  • Együtt sikerül!

  • Pénz7

    Iskolánk az idén is csatlakozott az országosan meghirdetett tematikus hetekhez. Március első hete...

Felhasználói belépés