Erdők ösvényein járva

Március 28-án múzeumpedagógiai foglalkozáson jártak iskolánk másodikos diákjai a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban. Izgalmas vadászkalandon keresztül ismerkedtek meg erdeink vadfajaival és a vadászok hagyományaival. A kézbe vehető agancsokkal, bundákkal színesített előadást a múzeum bejárásával zárták. Fáradtan, de élményekkel és új ismeretekkel gazdagabban érkeztek vissza az iskolába.

IMG 1870

Mini-Suli zárás

Március 22-én került sor Mini-Suli foglalkozássorozatunk záró napjára. Ismét nagyon sok nagycsoportos óvodás töltötte nálunk a délutánt. Mesével és a tavasz jellemzőivel ismerkedtek, rajzoltak, színeztek, ragasztottak, s ez alkalommal sem maradhatott el a közösen elfogyasztott uzsonna. Míg a gyermekek a két pedagógussal játszottak, addig szüleik az iskola vezetőjétől és lelki vezetőnktől, Farkas László Atyától kaphattak tájékoztatást intézményünk működéséről. A napot a jól megérdemelt Mini-Bizi kiosztásával zártuk.

Köszönjük minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével megtisztelte iskolánkat.

IMG 1654

IMG 1661

Felsős vers- és prózamondó verseny 2019

Március 20-án iskolai vers-és prózamondó versennyel készültünk a költészet napjának megünneplésére.

A városi és egyházmegyei versenyen hat tanuló képviseli majd iskolánkat: Dányi Petra, Király Lili, Tóth Veronika, Dobsi Donát, Kátai Roland és Dányi Luca.

Minden tanulónak köszönjük, hogy felkészültek és szerepeltek iskolai programunkon.

DSC 0240

Alsós vers- és prózamondó verseny 2019

2019. március 18-án, 14 órától tartottuk az iskola könyvtárában alsós vers- és prózamondó versenyünket.

Helyezések:

1-2. osztály

         Vers                                                                 Próza

                                                                        1.      Kerestély Lilien

2.      Kátai Hanna                                           2.      Kocsis Tímea

3.      Sándor Márton István                            3.      Jánka Bulcsú

3-4. osztály

         Vers                                                                 Próza

1.      Kolesza Kenéz                                       1.      Pecze Dániel

                                                                        2.      Seres Borbála

                                                                        2.      Urbán Amrita

                                                                        3.      Kovács Petra

                                                                        3.      Petrovics Pálma

                                                                        3.      Szalánczi Johanna

Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítőiknek.

(A képek megtekinthetők a képgalériában.)

Népmese pályázat

nepmese palyazat

Alkategóriák

Szülői klub

Minden hónap első szerdáján 18 órakor a Plébánián szülői klub lesz.
Szeretettel vár mindenkit Laci atya.

Látogatóink

Ma233
Tegnap653
A héten233
A hónapban16107
Összesen229747

Látogatóink jelenleg

2
Online

2019. szeptember 23. hétfő, 11:42

Legújabb cikkek

  • Állati Jó Tábor

    Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában 2019. június 24-június 28-ig került megrendezésre...

  • Tábor

    Táborozóink változatos programokkal töltik napjaikat. Az első napon meglátogatták őket a rendőrök,...

Felhasználói belépés