A 3. gyertya
Természetbúvár kirándulás
November 26-án szombaton a Természetbúvàr és a Kémia szakkör szervezésében Budapestre kirándultunk. A kirándulásra elkísért minket Csulyáné Rácz Erika tanárnő is a gyerekek nagy örömére. Első állomásunk az Álmok Álmodói interaktìv kiállítás volt, ahol híres magyar tudósok és felfedezők munkásságával, találmányaival ismerkedhettünk meg. A hatalmas területen sétálva sok érdekességet hallottunk és láttunk az orvostudomány, a közlekedés, az űrtechnika, vagy éppen az atomkutatás területén alkotó híres magyarokról, több korabeli eszközt ki is próbálhattunk. A tartalmas program után kicsit megpihentünk, és elfogyasztottuk az ebédünket, majd némi villamosozás után megérkeztünk a Csodák Palotájába. Itt egy érdekes kísérlet-bemutatót láthattunk, majd mi magunk is kísérletezhettünk kicsit. A szervezett programok közben a gyerekek felfedezhették a kiállítást, és kipróbálhatták az érdekes és izgalmas játékokat, amelyek mindegyike valamilyen általuk is ismert fizikai jelenségen alapul. A program zárásaként egy nagyon izgalmas 9D-s élményvetítésen vettünk részt! A hosszú, de nagyon eseménydús nap végén kissé fáradtan, de jókedvűen és élményekkel telve érkeztünk haza.
Örülünk, hogy ilyen sokan jöttetek el, és hogy jól sikerült ez a nap, és reméljük, hogy még sok hasonlóan érdekes és hasznos programon tudunk majd részt venni együtt.
Buliiiiii
Mi a pálya?
Iskolánk 8. osztályos diákjai 2022. november 23-án pályaválasztási kiállításon vettek részt. A Magyar Elektronikai Egyesület által szervezett műszaki pályaválasztó fesztiválon informatikai, távközlési, gépészeti és épületgépészeti, vegyipari, elektronikai és elektrotechnikai ágazatokkal ismerkedhettek a tanulók. A kiállító cégek mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Budapesti Szakképzési Centrum középiskolái nyújtottak tájékoztatást. Az érdeklődőknek többek között lehetőségük volt robotokat programozni, áramkört építeni, mozdony szimulátort vezetni, virtuális erőművet építeni, önismereti teszteket kitölteni, megismerkedni a 3D-s nyomtató működésével. A programot tombolasorsolás zárta, melyen több tanulónk örömmel vette át nyereményét.